Mi lehet az egyik legfelemelőbb érzés?

2021.04.25

2021. április 28-tól május 2-ig a  Salzburg melletti Lamprechtshausenben négy napon át, négy kategóriában állnak starthoz a nemzetek legjobb lovasai, köztük a fiatal magyar lovasok is.

A már hagyományos utánpótlás CSIO versenyen ifjúsági válogatott lovasunk, Tóth Balázs, Rolfs Royce és Nordsten109 lovaival készül az EB kvalifikációt is adó nemzetközi versenyre. Balázs fiatal kora ellenére, rutinosnak mondható a nemzetközi versenyeken, reméljük, hogy ez esetben is szép eredményeket ér el, a nagy kihívást jelentő versenyen.

A versenyre való felkészülés kifejezetten jól sikerült, annak ellenére, hogy a covid és a lovaknál fellépő herpes vírus miatti karantén, nem várt helyzetet teremtett!  A közelmúltban megrendezett két Bábolnai díjugrató verseny, nagyszerű  alapot adott a folytatáshoz, jó formában van ló és lovas egyaránt. Balázs edzője Ifj. Szikszai Lajos a téli felkészítő időszak után,  nyugodtan állítja starthoz a fiatal párost. A háttérben már csak az utolsó simítások vannak, mint például a MAGYAR CÍMER felvarrása a zakóra, ami igazán felemelő érzés. Ezt már csak az tudja felülmúlni, ha a MAGYAR HIMNUSZ szól az adott versenyen. Mindegy kinyer, Te vagy a hazai pályán lévő legnagyobb versenyzőtársad, a lényeg, hogy a MAGYAR HIMNUSZ szóljon!

Lamprechtshausenben-i verseny egyik fő eseménye a Nemzetek Díja, amely a legnagyobb izgalmakat jelenti a verseny helyszínén és az online televízión keresztül követő szurkolóink számára egyaránt. Balázs még gyermek kategóriában szerezett Nemzetek Díja győzelmet, egyéniben és csapatban is. A párosnak a Lamprechtshausenben-i nagy presztízsű versenyen  140 cm-es magasságon kell magabiztos és technikailag bonyolult pályát,  hibátlanul megoldaniuk. Bízunk benne, hogy az óriási fizikai és mentális terhelést siker követ majd.

Addig hajrá Balázs! 

Hajrá Magyarország!